-Álljatok már le!-alaposan megijedtem.
-Mindjárt, csak először szétverem a képét!-mondta elszántan Dani, és felpofozta Janit MAJNDEM! De csak MAJDNEM, mert Jani megfogta a kezét, mielőtt felpofozta volna, és kicsavarta.
-Na jó, elég!-ugrottam közéjük, és hátrébb hőkölt mind a kettő.-Elegem van belőletek! Miért ilyen a szülinapom? Hmmm? Miért a szülinapomon kell?-néztem Danira, majd Janira.-Ja, és Jani...legalább te legyél az okosabb! Én leléptem..-mondtam könnybe lábadt szemmel, és felkaptam a kabátom. Kirohantam az utcára, és csak sírtam. Egyszer csak megcsörrent a telefonom:
-Szia, drágám, mikor jössz haza?-kérdezte anyu a telefonba.
-M-á-r m-e-gy-e-k h-a-z-a...-szipogtam szaggatottan.
-Mi a baj szívem?-aggódott.
-Semmi, otthon elmondom.
-Ne menjen el érted apa?-ajánlotta fel anyu.
-Nem, megyek egyedül. Mindjrát otthon vagyok. Szia.-tettem le.
Kicsit később valaki nekem jött hátulról...
-Vigyázzál már, légyszíves!-néztem rá...egy srácra. Nem hiszem el! Megint egy srác az életemben? ÁÁÁÁÁ....
-Bocsi.-mondta, és összeszedte a cuccaim, és átadta nekem.-Jason a nevem.-mutatkozott be, de kicsit furcsálltam ezt e nevet.
-Hogy-hogy Jason? Várj...téged ismerlek! Oviból! Los Angeles-ből jöttél nem?-ismertem fel Jasont.
-De, onnan! Nessa, te vagy az?-kérdezte röhögve, és én is bekapcsolódtam a röhögésbe.
-Igen! De durva! Mióta laksz itt?-kérdeztem.
-Miután elmentél az országból, nagyon sírtam, ezért utánad mentem..végül itt ragadtam Magyarországon, és anyuéknak már nem volt szívük haza vinni LA-be.-mesélte a sztorit, mire még jobban röhögni kezdtem.
-Aha, vágom.-mondtam kicsit megnyugodva.-És, mi járatban erre?
-Itt lakom, a Rózsa utcába, csak leszaladtam a boltba.-mutatott a kezében lévő szatyorra.
-Én is ott lakom!-örvendeztem.
-Komoly? Akkor lépjünk együtt haza!-mondta, és poénból megfogta a kezem. Kéz a kézben mentünk hazafelé, és visszaemlékeztünk minden együtt töltött pillanatunkra. Durva, hogy pont Jason-nel találkozok össze!
-Amúgy, te sírtál?-kérdezte a szemembe nézve. Fájt beismerni, de megszólaltam:
-Igen..
-Miért?-kérdezte.
-Semmi, fiúk miatt.-fogtam rövidre a sztorit, és megint könnybe lábadt a szemem.
-Ohh, sajnálom.-mondta, és átölelt. Furcsa volt.
Pár perccel később már a kapunkban álltunk.
-Na, akkor én most bemegyek.-mondtam, és megöleltem.
-Oké, majd még beszéljünk!-mondta Jason.-Szia!
-Szia!-köszöntem el, és boldogan berohantam a házba.
-Szia, kicsim! Mi történt?-kérdezte anyu, aki szerintem már rég várt, és nagyon izgult, hogy mi van velem.
-Semmi, boldog vagyok!-jelentettem ki, és felrohantam. Anyu biztos hülyének nézett, hogy au egyik pillanatban még sírok, a másikban meg már boldogan nevetgélek..:) Nem érdekelt, ezen az éjszakán már csak aludtam, és boldog voltam, de nagyon! :)
Kövit
VálaszTörlés